2014. máj. 20.

Egy kis szöszenet,

mert már kisült az agyam a sok tanulástól. T_T


Hello Sweeties!

Igaz, hogy aludnom vagy tanulnom kéne, de az előbbihez kedvem az utóbbihoz pedig erőm nincs, úgyhogy inkább írok egy kicsit.

A múltkor elfelejtettem írni, hogy sikerült a nyelvvizsga, így már két japán nyelvvizsgával büszkélkedhetek, decemberben pedig megküzdőm az N2-es szinttel is.
Holnap három japán vizsgám lesz, klasszikus japán harmincnégy leckényi N2-es kanji és százhetvenhárom leckényi N2-es nyelvtan. X_X 助けて!!!

Mint említettem nem rég volt az első évfordulónk Yusukéval, az volt a tervünk, hogy megismételjük az első randinkat, de semmi nem jött belőle össze. Az étterem ahova menni akartunk szeptemberig zárva ezért japán étterembe mentünk, aztán a Marumotoban szeretünk volna fagyizni, csakhogy még nem volt fagyi. A várba pedig nekem nem volt erőm felmászni, ezért csak sétálgatunk. Bár nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy terveztük, csodálatos nap volt!3♥ El se hiszem, hogy én, aki mindig azt hitte, hogy vénlányként egyedül száz macskával egy házban fog meghalni, egy éve kapcsolatban él.
Azt se, hogy egy ilyen hihetetlenül csodálatos ember szeret és, hogy őt szerethetem.

愛している佑介