2014. jún. 21.

Szösz XD


Hello sweeties!

Írok egy kis helyzetjelentést. Megszereztem az első BA diplomámat, igen az elsőt mivel az MA-n kívül szeretnék legalább még egy diplomát. Tudom, örült vagyok, de a vizsgaidőszakot leszámítva, én szeretek tanulni. Mert a tudás hatalom( ‾̀◡‾́)
Egy felvételin is túl vagyok, röviden és tömören nagyon furcsa volt. Majd július végén vagy augusztusban kiderül az eredménye. A haszna az volt, hogy legalább nagyjából tudom, hogy mire készüljek a jövő hét szerdai felvételin.

Végre két hét után sikerült találkoznom Yusukéval. Elmentünk egy thai étterembe, majd a Marumotoba fagyizni.  A múltkor posztolt cipellőmbe mentem, és az új cipők átkától szenvedtem, mert a nap végére teljesen kisebesítette a sarkam. A fagyizás után elmentünk bevásárolni a vacsihoz, rántott tejbegrízt csináltam.
Főzés előtt megnéztük a Hüvelyk Pannát. Kaja után pedig Hamupipőkét (nem Disney) néztünk. (igen gyerekes vagyok és imádom a meséket, de a drágámat ez nem zavarja) (˘⌣˘)
Most az ő vizsgája miatt, megint majdnem két hétig nem tudunk majd találkozni. T_T

Ma ünnepeltük apum szülinapját és névnapját, ami miatt ideutaztak nagymamámék, meg átjöttek tesómék.

Mára ennyi. Bye-bye sweeties!

Oh és üdvözlőm a két új követőmet! (●●)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése